Miért jó befektetés az Augsberger gyepszőnyeg?

A gyepszőnyegezés az egyetlen megoldás, amellyel a poros udvarra néhány óra alatt üde, zöld pázsitot varázsolhatunk, amely sokáig kertünk dísze marad és ingatlanunk értékét is növeli.

A 3-4 fűfaj 11-13 fajtájából növekedő gyepszőnyeg-kezdeményt 14-18 hónapig a legjobb körülmények között gondozzunk, amíg látványra széppé, dússág fejlődik és a gyökérzete annyira megerősödik, hogy jól viselje a gépesített felvágást, összetekerést, szállítást és leterítést. Így lesz a gyepszőnyegből élő, üde, zöld, tömött és erős gyökerű pázsit.

A „fűiskolában” termelt gyepszőnyeget a földlabdás cserjékhez vagy fákhoz lehetne hasonlítani. A faiskolai nevelés során olyan erős földlabdát képeznek, hogy a fa vagy cserje utána új helyén garantáltan megeredjen. A földlabdás növények vásárlása ma már széles körben elterjedt, és egyre többen ismerik fel a gyepszőnyeg hasonló előnyeit. A gyepszőnyeg telepítés lépéseit betartva az Ön kertjében is akár néhány óra alatt magas minőségű pázsit kerülhet.

Az 1989-ben indult első magyar fűiskola, az Augsberger Gyepszőnyeg Kft. az elmúlt közel 25 év tapasztalatára, a több ezer kertet megépítő partnerhálózat visszajelzéseire alapozva, sorozatos fejlesztésekkel, fajtakísérletekkel és technológiai előrelépésekkel biztosítja, hogy az Ön kertjébe csak magas használati értékű, minőségi és tartós gyepszőnyeget fektetünk.


Milyen előnye van még a gyepszőnyegnek?

A látványos gyorsasággal készülő pázsit ideális környezetet nyújt játékhoz, sporthoz vagy grillezéshez is. A szilárd burkolatokkal szemben – amelyek porosítanak és visszasugározzák az elraktározott hőt – a friss, zöld gyep leköti a port, a nyári kánikulában hűti és oxigénnel dúsítja a levegőt, miközben tompítja a zajokat, természetessé, kellemesebbé és élhetőbbé teszi környezetünket.

A gyönyörű pázsit legnagyobb ellensége a vakond, amely ellen hatékony védekezés lehet a vakondháló fektetése. Gyepszőnyegezésnél a vakondhálót gyorsan és nehézségek nélkül, közvetlenül az előkészített talajra fektetjük, majd erre kerül a gyepszőnyeg. Biztosak lehetünk benne, hogy a háló fölötti vékony rétegben a vakond nem talál magának életteret.

Vakondháló fektetése füvesítésnél nem kivitelezhető, mert nem lehet a vakondhálót füvesítés előtt letenni, majd a talajt úgy egyengetni, hogy a szerszámok ne akadjanak folyton a hálóba.

Játék és Sport
Gyepszőnyegek

Tulajdonságai:

  • Angol perje ( Lolium perenne), Réti perje ( Poa pratensis ), és Vörös csenkesz ( Festuca rubra ssp.) legkorszerűbb fajtáinak keverékéből termesztett gyepszőnyeg,
  • szép, szőnyegszerűen tömött állomány,
  • garantált gyommentesség,
  • jó terhelhetőség,
  • magas ellenállóképesség,
  • gyors regenerálódás,
  • gyorsan és könnyen leteríthető.
  • Technikai adatok
    Méret: 40 cm x 250 cm
    Súly: 20-23 kg
    Talajvastagság: 2 cm

    Kinek ajánljuk?

    Kiváló választás családi házak kertjébe játékra, sportra használt gyepként, vagy reprezentatív kertekbe, ligetes, félárnyékos parkokba. Rendeljen most Augsberger gyepszőnyeget és az előkészítési munkálatokhoz bérletidíj ellenében kézi gyepfelvágó gépet biztosítunk, amellyel 100 nm-es területet 2-3 óra alatt készíthet elő, amely rotációs kapával 2-3 napot venne igénybe.

    Kérjen ajánlatot

    Sport és Stadion
    Gyepszőnyegek

    Tulajdonságai:

  • magas értékű speciális gyepszőnyeg, kifejezetten a rendkívüli igénybevételre nemesített Réti perje és Angol perje fajtákból,
  • élénkzöld levélszín,
  • dús hajtásrendszer,
  • garantált gyommentesség,
  • átlagon felüli teherbírás,
  • mérsékelt növekedés,
  • gyors megújuló képesség a réti perje dominanciának köszönhetően,
  • kiemelkedően hosszú élettartam,
  • magas gyomelnyomó-képesség.
  • Technikai adatok
    Méret: 40 cm x 250 cm
    Súly: 20-23 kg
    Talajvastagság: 2 cm

    Kinek ajánljuk?

    Az Augsberger sport és stadion gyepszőnyeg kiválóan alkalmas stadionok, sportpályák, rendszeresen használt kertek füvesítésére.

    Kérjen ajánlatot

    Mediterrán
    Gyepszőnyegek

    Tulajdonságai:

  • mélyzöld szín,
  • természetes és egészséges levélzet,
  • garantált gyommentesség,
  • alacsony vízigény, a mélyrehatoló gyökérzetnek köszönhetően,
  • ellenálló és jó teherbírású, erős lombozat,
  • kimagasló betegségekkel szembeni ellenállás.
  • Technikai adatok
    Méret: 40 cm x 250 cm
    Súly: 20-23 kg
    Talajvastagság: 2 cm

    Kinek ajánljuk?

    A mediterrán gyepszőnyeg kiváló, életerős gyepszőnyeg, amely jó választás családi házak és hétvégi házak kertjébe, parkokba, strandok és kempingek zöldfelületére.

    Kérjen ajánlatot

    Fűmagkeverékek

    Talán Ön sem gondolta volna, de a megfelelő fűmag kiválasztása alapos átgondolást igényel. A fűmag keverék kiválasztásakor mindig vegye figyelembe a leendő zöld felület célját és használatát. Új fű telepítésénél a legjelentősebb kérdés, hogy mit kell a pázsitfelületnek tudnia. Sportolásra szeretnénk használni, díszpázsit szerepet tölt be egy lakóparkban, esetleg gyerekek játszóterülete lesz. Mindezek alapján rendezzük a talajszerkezetet, végezzük el a talaj előkészítést, válasszuk ki a fűmag keveréket és végezzük az ápolási munkákat. A fűmag keverék, az előkészítés és a későbbiekben az ápolás szorosan összefügg. Nem elég például egy szép díszpázsit eléréséhez egy csúcsminőségű fűmag keverék elvetése, ha utána az ápolás színvonala nem haladja meg egy extenzív parknál megszokott intenzitást.

    Miért alkalmazzunk fűmag keveréket?

    Pázsitcélú használatra alkalmas fűfajok száma korlátozott. A legfontosabb kritérium a minél magasabb ellenálló képesség, a rendszeres rövidre nyírás és a betegségek elleni védekező képesség. A különböző fűmagfajtáknak vagy mélyen elhelyezkedő vegetációs pontjuk van (például: Lolium perenne) vagy földalatti tarackokat képeznek (például: Poa pratensis). A földalatti tarackok nagyfokú regenerálódó képességgel is felruházzák ezeket a fajokat. A monokultúrába vetett egyetlen fűmag faj, csak a neki kedvező viszonyok között ad szép felületet. Többnyire azonban a betegségekre sokkal érzékenyebb, kiemelkedően ápolás igényes lesz, és környezetet terhelő növényvédő szerek alkalmazását teszi szükségessé. Az egymással jól társítható különböző fűfajok és fajták felhasználásával a környezeti hatásokat sokkal jobban elviselő pázsitot kapunk. Egy pázsit hagyományosan maximum három-négy fűfajtából áll. Az összetettebb úgynevezett "biztonsági keverékeknek" csak nagy felületen, erősen változó körülmények között van értelme, mert különben az alkalmasabb fajták százalékos mennyisége túlságosan alacsony lesz. A jó keverékek több fajtát tartalmaznak ugyanazon fajokból, ezáltal a pázsit különböző viszonyokhoz való adaptálódó képessége javul. Ugyanaz a fűmag keverék nem nyújtja ugyanazt a minőségű állományt különböző környezeti feltételek mellett. Az egyes fűmag komponensek kiválasztását a következő szempontok alapján végezzük: használat (dísz- vagy sport), talajtípus (homokos/vízáteresztő vagy kötött/víztartó), klíma, a tervezett tápanyag utánpótlás és ápolási intenzitás valamint a nyírás magassága. A százalékos arányokat pedig az egyes fűmag fajok csírázási erélyének, tarackképző képességének és kiszorító képességének függvényében határozzuk meg.

    Pázsit típusa:
    Összetétel:
    Tulajdonságok:
    Golf és nagyon finom szálú díszpázsit
    Agrostis stolonifera
    Agrostis capillaris
    Festuca rubra ssp.
    Alacsony terhelhetőség, nagyon dús, finom szálú, igen magas ápolásigény
    Sport pázsit, erősen igénybe vett felületek
    Lolium perenne
    Poa pratensis
    Festuca arundinacea
    igen magas terhelhetőség, jó regenerálódó képesség, magas ápolásigény
    Erőteljesebb díszpázsitok, játszó felületek
    Lolium perenne
    Poa pratensis
    Festuca rubra ssp.
    közepes terhelhetőség, dús, erőteljes, közepes fenntartás igény
    Lakótelepek, nyílt zöldfelületek
    Festuca rubra ssp.
    Lolium perenne
    Poa pratensis
    gyenge közepes terhelhetőség, jó alkalmazkodóképesség, mérsékelt ápolásigény
    Virágos pázsitok, extenzív pázsitok, rézsűk
    Lolium perenne
    Festuca ssp.
    Bellis sp. , Trifolium...
    kis terhelhetőség, sokszínű, kis ápolásigény

    A megfelelő fűmag mennyiség

    Túl alacsony fűmag mennyiség késlelteti a talajtakarást és ezáltal erős gyomosodáshoz vezet, lejtős fekvésben pedig eróziót okozhat. A túlságosan magas vetőmag mennyiség következtében az egyes növények túl sűrűn helyezkednek el, így kölcsönösen zavarják egymást. A fűmag optimális vetési mennyisége a gyakorlatban általában 40 000-60 000 mag/ nm között van. Ez az egyes fajták ezermag tömegéből a különböző arányoknak megfelelő különböző vetőmag mennyiségeket eredményez.

    A fűmag vetés ideje

    A legmegfelelőbb időszak a pázsit telepítésére és a rendezési munkákra március vége és május vége között, illetve augusztus közepe és október közepe között van. Ilyenkor az időjárás a legmegfelelőbb feltételeket biztosítja a pázsit növekedési igényének szempontjából. A nyári vetés nagyon gyakran nagy forróságban történik és ennek megfelelően igen intenzíven kell öntözni. Ehhez járul még a különböző meleg igényes gyom-fűfajok nagy gyomosítási veszélye. Gyorsabb fejlődésű sport felületeket enyhébb régiókban november elejéig is telepíthetünk.

    Augsberger fűmagkeverékek - Árlista

    Név
    Fűmagkeverék arányok
    Tulajdonságok
    Vetőmag-
    szükséglet / m2
    Kiszerelés
    Ár/kg

    Viszont-
    eladók
    részére,
    100 kg
    felett
    Bruttó ár / kg

    Végfel-használók
    részére
    Stadion Sport
    25% P.prat.- Brooklawn,
    15% P. prat.- Julius,
    30% L. per.- Conrad 1
    30% L.per.-Romeo
    A legkorszerűbb fajtáknak, és az összetételnek köszönhetően igen magas teherbírású, intenzív hajtásképzésű , nagyon gyorsan regenerálódó sportpázsitot kapunk, mely élénk zöld színével, és kitűnő teljesítményével a legmagasabb igényű felületeken is kiválóan bizonyított.
    2,5 dkg/m2
    10 kg/zsák
     3306.-
    Ft/kg+áfa

    Bruttó ár:
    4199.-Ft
    4199 Ft/kg
    Sport / Játék
    30% L.per.- Conrad 1
    20% l.per.- Romeo
    20% P. prat.- Brooklawn
    15% F.r.c.- Musica
    15% F.r.t.- Mocassin
    Kifejezetten családi ház kertek , játszóterek nagy teherbírású, sok oldalúan használható, terhelhető, de ugyanakkor igen szép megjelenésű , sötétzöld, igényes pázsitkeveréke.
    3,8 dkg/m2
    10 kg/zsák
      1740.-
    Ft/kg+áfa

    Bruttó ár:
    2210.-Ft
    2210 Ft/kg
    Liget / Díszpázsit
    20% L.per.- Conrad 1
    10% P.prat.- Brooklawn
    20% F.r.r.- Bach
    20% F.r.t.- Mocassin
    20% F.r.c.- Musica
    10% F.o.- Ridu
    A változatos fajösszetételnek köszönhetően nagyon jó alkalmazkodó-képességű keverék. Elegáns megjelenésű a finomszálú, tömött levélzetnek köszönhetően. Jól érzi magát napsütötte felületeken, de nagyon szépen fejlődik a kert, park árnyékosabb szegleteiben is. Az angolperjének köszönhetően kedvező fejlődési ütem jellemzi, ápolás igénye közepes.
    3,9 dkg/m2
    10 kg/zsák
      1740.-
    Ft/kg+áfa

    Bruttó ár:
    2210.-Ft
    2210 Ft/kg
    Mediterrán
    40% F. ar.- Starlett
    40% F. ar. Tomahawk
    20 % P. prat.- Brooklawn
    Nádképű csenkesz domináns jó teherbírású, szárazságtűrő keverék.Sötétzöld, az átlagosnál szélesebb, erős, ellenálló levelek jellemzik. Árnyékos, és extenzív viszonyokat jól tolerálja.
    4,8 dkg/m2
    20 kg/zsák
      1740.-
    Ft/kg+áfa

    Bruttó ár:
    2210.-Ft
    2210 Ft/kg
    Rézsű / Töltés
    40% F. r.r.- Bach
    40% L. per.- Taya
    20% L. m.- Lirita
    Rendkívül gyors kezdeti fejlődést nyújtva gyorsan megköti a talajt, és zölddé varázsolja a felületet. Extenzív viszonyok között is érvényesülő fajták alkotják.
    4,6 dkg/m2
    20 kg/zsák
      1205.-
    Ft/kg+áfa

    Bruttó ár:
    1530.-Ft
    1530 Ft/kg
    BARENBURG Park és Sport fűmagkeverékek
    Kiszerelés ( kg )
    Augsberger nettó ár ( ft/zsák )
    Shadow - árnyékos területre
    15
    38 630.-
    Shadow - árnyékos területre
    5
    13 260.-
    Shadow - árnyékos területre
    1
    2 740.-
    BarPower RPR
    15
    40 285.-
    BarPower RPR
    5
    13 885.-
    BarPower RPR
    1
    2 920.-
    Water Saver - szárazságtűrő
    15
    37 670.-
    Water Saver - szárazságtűrő
    5
    13 080.-
    Water Saver - szárazságtűrő
    1
    2 740.-

    Eredményeink számokban

    m2 fűterület

    hektár telepített pázsit

    elégedett vásárló

    munkatárs